Miért gyakoribb az elhízott fiatalok körében az allergia?

fatt
Végre magyarázatot találtak arra, hogy miért gyakoribb az elhízott fiatalok körében az asztma és az allergia. Az ok a D-vitamin hiánya.

“Korábban nem sikerült magyarázatot találni arra, hogy az elhízott fiatalok körében miért gyakoribb az asztma és az allergia. Bár egyes eredmények külön-külön rámutattak, hogy az egészséges immunrendszerhez megfelelő D-vitamin szint szükséges, és az elhízottaknál gyakori ennek hiánya” – magyarázta a kutatást vezető Dr. Candace Percival, a Walter Reed Nemzeti Katonai Kórház orvosa.

Az igazság pillanata / fotó: TheFristyA 86, tíz és tizennyolc év közötti fiatal bevonásával készült vizsgálat célja az volt, hogy feltérképezze, mutatkozik-e összefüggés a D-vitamin hiánya és a magas allergiakockázat között a súlyfölösleggel élők esetében. A résztvevők közül 54-en voltak túlsúlyosak vagy elhízottak a testtömegindexük alapján, amely a korosztályuk 85 százalékánál testesebbnek határozta meg őket. A többi 32 fő egészséges testsúlyú volt.

A kutatók mindegyiküknél kiszámolták a BMI úgynevezett Z-értékét, ami az átlagtól való eltérést mutatja, majd vérminta alapján megállapították a 25-D-hidroxivitamin szintjüket. Az elhízottak közül mindannyian D-vitamin hiányosak voltak.

fat_teenDr. Percival és csapata a résztvevők adipokin hormon szintjét is megvizsgálta, ami a zsírsejtek képződésében játszik szerepet. Ezen belül a leptin és az adiponektin értékeket figyelték. Állatkísérletek során ugyanis bebizonyosodott, hogy az elhízás növekedett leptin- és csökkent adiponektin-szinttel jár együtt. A szakértők kiszámították, hogy a két hormon aránya mutat-e összefüggést a D-vitamin szintjével. Harminckilenc fő (19 túlsúlyos vagy elhízott, és 20 egészséges súlyú) immunoglobulin-E (IgE) mérésen is átesett. Közülük 36-an (17-en túlsúlyosak vagy elhízottak, illetve 19-en egészséges súlyúak) citokin-mérésen is részt vettek – ezek az ingerületátvivő vegyületek szerepet játszanak az allergia és az asztma kialakulásában.

Kiderült, hogy a kortól és magasságtól függő átlagtól minél inkább eltért a résztvevők testsúlya – tehát minél súlyosabb elhízásról volt szó esetükben -, annál magasabb volt a leptin, és annál alacsonyabb az adiponektin és a D-vitamin szintje. A túlsúlyosak magasabb IgE, interleukin-6 és interleukin-13 értékeket is mutattak. (Forrás: Medipress, Házipatika)

[social_share/]

Comments are closed.




Rólunk mondták:

A legjobb, hogy a hipochondriám is alább hagyott. :-) Köszi.

Andi

Négy éves kislányom laktóz érzékenységét mutatták ki szakszerűen és gyorsan. A vérvétel profi volt, észre sem vettük és már vége si volt. Nagyon elégedettek voltunk!

Egy anyuka

Németországban élek, de évente egyszer eljövök a doktornőhöz. Volt már melanoma in situ-m, szóval én tudom milyen érzés a bizonytalanság. Nem kívánom senkinek. A rendszeres szűrés a legfontosabb!

Timi

Dr. Borbola Kinga a legjobb bőrgyógyász, akinvel valaha találkoztam. Ide járok már több éve. Színvonalas hely, szakértő orvosok. Ajánlom mindenkinek!

Norbi

Elérhetőségünk

Ambulanciák
Prevenciós és Szűrő Központ

1147 Budapest, Csömöri út 18.


+36-1-782-6774

+36-30-434-1744

Hívjon minket!

Telefonszámaink:

06-1-782-6774

06-1-782-6775

06-30-434-1744

Munkanapokon reggel 8:00 és 18:00 óra között várjuk hívását!